Kedves Látogatók!

Az elmúlt időszakban az alábbi weboldalakról kaptunk hírt, amelyek a korábbihoz hasonló jegyzetadatbázist hoztak létre.

www.jogjegyzet.hu

http://jogjegyzetek.5mp.eu

 

Ahogy előre jeleztük, a jegyzettár befejezte működését.

A jegyzettár hallgatói önszerveződésként, hallgatói szervezetektől függetlenül jött létre, és azt azóta is - webszerkesztéssel amúgy nem foglalkozó - hallgatók működtették. Sajnos mind felettünk, mind pedig az oldal tartalma, rendszere és koncepciója felett eljárt az idő. Ma már számos felhő alapú dokumentumkezelő rendszer érhető el, illetve nekünk sincs időnk, energiánk az oldal üzemeltetésére.

Biztosak vagyunk benne, hogy lelkes, a közösségért tenni akaró fiatalok át fogják venni a kezdeményezést és valami új, jobb megoldást fogak létrehozni. Ezzel kapcsolatban már több jelzést is kaptunk, ezért őszintén reméljük, hogy rövidesen valakik elindítanak egy hasonló oldalt. Ha erre sor kerül, és szólnak nekünk, itt is jelezni fogjuk.

Köszönjük az együttműködést!

 

Elérhetőségünk továbbra is: mail (kukac) jegyzetek (pont) com